2009. november 26., csütörtök

Csokis pöffetegek

Ez a süti lévén csokis, a lányom kedvence, és annyira egyszerű elkészíteni, hogy ő egyedül is meg tudja csinálni, pedig csak 6 éves :) és nem mellékes még, hogy nagyon mutatós édesség.
Csokis pöffetegek
Hozzávalók:
20 dkg étcsoki
10 dkg puha vaj
2 tojás
20 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
2 ek. tej
25 dkg finom liszt
1 tk. fahéj
2 tk. sütőpor
porcukor a hempergetéshez
Az étcsokit gőz fölött a vajjal felolvasztjuk, miután kihült belekeverjük a tojásokat, majd a többi hozzávalót. A masszából diónyi golyókat formázunk és porcukorba hempergetjük, jó vastag réteg legyen rajta, hogy jól mutasson. Sütőpapírral borított tepsibe rakosgatjuk egymáshoz nem túl közel. Előmelegített sütőben 165 fokon 12 percig sütjük.

2009. november 23., hétfő

Mindennapi kenyerünk

Sokszor készítek kenyeret, a favoritom a krumpliskenyér. Általában kenyérsütőgéppel dagasztom és kelesztem. A gyors kovászt Limara blogjából tanultam.
Mai kenyérkénk
Hozzávalók:
Gyors kovász
1 dl langyos víz
2 dkg élesztő
1 ek. cukor , ezeket összekevem és annyi lisztet teszek hozzá, hogy galuskatészta sűrűségű legyen. Tetejét megszórom liszttel, befedem és kb. 20-30 percig pihentetem.
Ezt a gyors kovászt a kenyérsütőgépbe teszem és a következőket rakom még hozzá:
50 dkg liszt /rétes és sima liszt keverve/
1 nagymérő /kenyérsütőgépes/ só
2 kisebb krumpli főzve, összetörve
2,5 dl langyos krumplifőzőlé
1 dl olaj keverés elindítása után lassan belecsorgatva.
Kelesztés, dagasztás program végén lisztezett deszkán a tésztát még kb. 5-10 percig átdolgozom, formázom. Kerek jénai tálba teszem, amit vékonyan kikenek vajjal és liszttel.
Letakarva 50 percig pihentetem, majd éleskéssel bevágom a tetejét, bekapcsolom a sütőt 200 fokra, aljába tálkába vizet rakok, gőzös sütés miatt. A kenyér tetejét langyos vizzel lekenem, 50 percig sütöm. Rácsra téve hűlni hagyom, rögtön a sütőből kivéve a rácson hideg vizzel átkenem, amitől cserepesedni kezd.

Cukkini főzelék

A mai ebédünk cukkini főzelék volt. Mivel szeretjük a tök főzeléket, ezért a cukkiniset is, mert hasonló ízvilág. Halrudacska feltétet ettünk hozzá. Cukkini főzelék Hozzávalók: 1 fej hagyma 2 kisebb zsenge cukkini 1 tejföl cukor liszt olaj szárított kapor A hagymát kis olajon megpirítom, a meghámozott, reszelt cukkinit hozzáteszem. Ízesítem sóval, cukorral, kaporral. Felöntöm vizzel, puhára főzöm. Liszttel és a tejföllel habarást készítek, a főzőléből kis adagokat teszek hozzá, míg langyos nem lesz és ekkor a főzelékbe öntöm habarást. Pár percet még lassú tűzön forralom

2009. november 22., vasárnap

Inteligens krémes avagy madártej szelet

Már régóta szemeztem ezzel a recepttel...én inkább a madártej szelet elnevezést használnám rá, mert tényleg olyan, mintha madártejet ennék..finom és könnyen elkészíthető. A sütésére több módot is olvastam, nekem 250 fokon sütés csak 10 percig ment, aztán kicsit kezdett megégni a teteje, igy vissza is vettem lassú sütésre.. Inteligens krémes / Madártej szelet Hozzávalók: 8 tojás 30 dkg cukor
5 cs. vaníliás cukor
15 dkg puha vaj 10 ek. liszt 1 l tej A tojásokat szétválasztom, a sárgáját a cukrokkal, vajjal habosra keverem. Beleteszem kanalanként a lisztet, majd ehhez lassan hozzádolgozom a tejet. A tojáshabot keményre verem és óvatosan a masszához adom. Magasfalú közepes tepsit kivajazok, és beleöntöm a folyékony tésztát. Hideg sütőbe teszem, amit 250 fokra kapcsolok, miután elérte ezt a hőt még kb. 10 percig sütöm ezen a hőfokon, majd lekapcsolom 150 fokra és még kb. 80 percig sütöm. A teteje és az alja tészta lesz, míg a közepe "remegőskrémes". Tepsiben kihűtőm és hidegen szépen szeletelhető.

2009. november 19., csütörtök

Cékla, mint fasírt..

Szeretjük a céklát, főleg savanyúként fogyasztottuk eddig..Aztán csináltam belőle csokis sütit, ami nagyon ízlett mindenkinek a családban. Ma fasírtot készítettem belőle, ami szintén bejött nekem is és a gyerekeknek is, talán a cékla édeskés íze miatt...
Cékla fasírt
Hozzávalók:
2 zsemle
pici tej
1 tojás
2 közepes cékla
2 ek. liszt
zsemlemorzsa
A zsemléket pici tejben megáztattam, kinyomkodtam, majd összekevertem a tojással, sóval. A céklát hámozás után géppel aprítottam, de nagylyukú reszelőn is lehet reszelni. Ezt is belekevertem a masszába, majd kb. 2 ek. lisztet tettem hozzá, hogy formázható legyen. A fasírtgolyókat zsemlemorzsába hempergettem és bő olajban kisütöttem, papírtörlőre tettem.

2009. november 18., szerda

Túrós puffancsok

Ma túrós puffancsot csináltam a gyerekek nagy örömére:) A recept a Horvát Ilona féle alapszakácskönyvemből származik, kissé átmódosítva.
Túrós puffancsok
Hozzávalók:
25 dkg túró
15 dkg sima liszt
1 kk. szódabikarbóna
3 ek. cukor
3 tojás
3 ek. tejföl
pici só
A tojásokat kettéválasztottam, a sárgáját a túróval, a cukorral, a tejföllel robotgéppel összekevertem. Ehhez hozzáadtam a lisztet, amibe belekevertem a sót és a szódabikarbónát. A tojások fehérjét keményhabbá vertem, amit óvatosan a túróskeverékhez adtam. Kb. 3 ujjnyi olajat melegítettem, nem túl forróra, mint a fánksütéshez. Ebbe evőkanállal halmokat raktam, mindkét oldalát aranysárgára sütöttem. Papírtörlőre szedtem és saját készítésű, házi szilvalekvárral ették a gyerkőcök.

2009. november 17., kedd

Hamis hamburger vacsi

Azért hamis a vacsink, mert hamburger husi helyett sült pulykapárizsit tettünk bele, de a hamburger zsemle az házi gyártmány, amit kenyérsütőgépben dagasztottam és kelesztettem.
Hamburger zsemle hozzávalói:
40 dkg sima liszt
20 dkg rétes liszt
2 nagymérő(kenyérsütőgépes) cukor
1 kismérő(kenyérsütőgépes) só
2 dl langyos tej
1,5 dl kaukázusi kefír
1 tojás
2,5 dkg élesztő
1 dl olaj
A tejet és a kefírt összeöntöttem, meglangyosítottam. Kenyérsütőgépbe tettem, 1 nagymérő cukrot és az élesztőt hozzáraktam. 10 perc után beleburitottam a felvert tojást. Erre került a liszt, maradék cukor, só. Bekapcsoltam a gépet és lassan hozzácsorgattam az olajat. Kelesztés után kissé átgyúrtam a tésztát, és 9 db 10-12 dkg-os adagokra daraboltam, amiket zsemlékké formálva tepsire tettem és letakarva 30-40 percig pihentettem, duplájára kelesztve. Közben a sütőt 200 fokra melegitettem, alján egy kevés vizet párologtatva, gőzős sütőt készítve. A zsemléket tojással lekenve sütőbe tettem 20 percre, majd rácsra téve hültek ki.
A hamburger zsemléket lilahagyma, kígyóuborka, paradicsom, ketchup, majonéz, és sült pulykapárizsival raktuk tele.